Novák Katalin
köztársasági elnök asszony részére

Sándor-palota
1014 Budapest, Szent György tér 1.
kapcsolat@sandorpalota.hu 

Tisztelt Köztársasági Elnök Asszony!

Alulírottak, a Budaházy Bizottság az Igazságtételért civil társaság szolidaritási kezdeményezésének támogatóiként nagy örömmel és hálával éltük meg, amikor a több mint 10 éven át meghurcolt Budaházy Györgyöt és vádlott-társait kegyelemben részesítette. Akkor azt hittük, hogy ezzel a társadalmi igazságérzet helyreállítása felé tett bátor lépéssel a Hunnia per lezárult.  

A közelmúltban ugyanakkor sajnálattal értesültünk arról, hogy a kegyelmi döntés nem minden vádlottra terjedt ki, és közöttük kiemelkedő életutat bejáró, köztiszteletben álló személyek is maradtak. Nekik 2023. november 2. napján kellene sokadszorra, méltánytalanul a bíróság, ezúttal a Kúria elé állniuk, és sorsuk minden bizonnyal hasonló lenne azon vádlott-társaikéhoz, akiket az előző, ítélőtáblai ítélethirdetésről hurcoltak el fegyházba. A társadalmi igazságérzetet sértő állapot így továbbra is fennáll: a 2006-os rendőrterror felelősei, Gyurcsányék szabadok, a „Budaházy-csoport” tagjai fegyházban?

Közöttük lenne a per legfiatalabb vádlottja, az egész felnőttkorára kiterjedő 15 éves eljárás terhe mellett, kényszerintézkedések árnyékában is PhD tudományos fokozatot, országos és nemzetközi elismertséget elérő régész-történész, dr. Szücsi Frigyes, akinek a büntetett előélet a csak állami-önkormányzati keretek között gyakorolható hivatását, életpályáját végleg derékba törné. Pótolhatatlan űrt hagyna maga után a kora középkori őseink hagyatékával foglalkozó kutatóként, a Fejér vármegyei kulturális közélet keresztyén-konzervatív értékrendet valló szereplőjeként, és nem utolsó sorban két kisgyermek édesapjaként. 

Közöttük lenne a négygyermekes családapa, Tián Csaba, aki az eljárás és a kényszerintézkedések nehéz körülményei ellenére gazdálkodóként és egy multinacionális cég felelős felsővezetőjeként is megállta a helyét, de a Fejér vármegyei Pákozd község kulturális közéletének is köztiszteletben álló, hazafias gondolkodású motorja.

A harmadik érintett vádlott, Piller Gergely is hasznos tagja a társadalomnak és közel 15 éve szenvedi az igazságtalan büntetőeljárással járó aránytalan meghurcoltatást.

Álláspontunk szerint a vádakat következetesen tagadó, számtalanszor előzetes letartóztatásba és házi őrizetbe helyezett, másfél évtizede szakadatlanul meghurcolt vádlottak akkor is kitöltötték már a büntetésüket, ha a bizonyíték-hiányos, ellentmondásos és koncepciós elemekkel tarkított perben a terhükre rótt cselekményeket valóban mind elkövették volna. 

A fentiekre tekintettel tisztelettel kérjük Köztársasági Elnök Asszonyt, hogy a Budaházy György és társai ellen a Fővárosi Törvényszék előtt 8.B/800/2018. szám, a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság előtt 6.Bf.298/2022. szám, illetőleg a Kúria előtt Bhar.II.756/2023. szám alatt folyamatban levő büntetőügy még eljárás alatt álló három vádlottját a társadalmi igazságosság érdekében méltányosságból, irgalmasságból, valamint a másodfokon eljáró ítélőtáblai tanács álláspontja nyomán a kiemelkedő társadalmi hasznosságukra tekintettel eljárási kegyelemben részesíteni szíveskedjék. 

 

Tisztelettel és szeretettel kívánunk erőt, egészséget munkájához!

Ágoston Balázs – újságíró – Demokrata

Ambrus Károly – tárogatóművész

Andrási Attila – Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett Jászai Mari-díjas író, rendező

Dr. Balásházy Imre – az MTA doktora, fizikus, az Európai Családtudományi Társaság alapítója és alelnöke

Dr. Bándi Kund – Kolozsvári Református Öregdiákok elnöke

Bankó Attila – a Kárpátia együttes dobosa, 2006-os rendőrterror bántalmazottja

Dr. Bakay Kornél László – régész, őstörténet kutató

Barabás Géza – festményszakértő

Barcsa-Turner Gábor – A HVIM társelnöke

Bayer Zsolt – publicista, tv-s műsorvezető

Bede Zsolt – újságíró, a Vadhajtások.hu szerkesztője

Beke István – terrorizmusért igaztalanul elítélt erdélyi magyar hazafi

Bencsik András – újságíró, a Demokrata főszerkesztője

Dr. Bene Éva – orvos, írónő 

Dr. Bene Gábor – közíró, jogász

Berecz András – Kossuth-díjas mesemondó

Bogár László – közgazdász

Bogyai Elemér – 1956-os szabadságharcos a Toronto Magyar Ház volt elnöke

Dr. Boór Ferenc – műegyetemi tudományos munkatárs, a Fejér Szövetség társelnöke

Borbély Zsolt Attila – partiumi politológus

Boros Imre – közgazdász 

Borvendég Zsuzsanna – történész

Budaházy Edda – életvédő, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom alapítója

Dr. Csókay András – idegsebész professzor

D. Nagy Lajos – zenész, a Bikini együttes frontembere

Dévai Nagy Kamilla – Liszt Ferenc-díjas énekesnő, előadóművész, tanár, érdemes művész

Dezse Balázs – újságíró, műsorvezető, vlogger, PestiSrácok.hu, PS TV

Dézsy Zoltán – Balázs Béla-díjas magyar rendező, szerkesztő-riporter, egyetemi oktató

Döbrentei Kornél – író

Dörner György –  Kossuth-díjas magyar színművész, az Újszínház igazgatója

Dr. Galla János – NJSZ, Hegyvidéki Trianon harangja Társaság

Dr. Drábik János – jogász, közíró

Dúró Dóra – az Országgyűlés alelnöke

Ékes Ilona – volt ogy.képviselő

Eperjes Károly – Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész

Fábry Szabolcs – Nagyvázsony polgármestere

Falath Zsuzsanna – muzeológus

Fehér Imre – a Szent László Határőr Hagyományőrző Egyesület alapító elnöke

Felföldi Zoltán – közgazdász, közíró

Földi László – a Védett Társadalom Alapítvány elnöke

Fricz Tamás – CÖF alapító

Fűrész György – Csókakő polgármestere

Füssy Angéla – újságíró – Pesti Srácok

Geönczeöl Attila – felvidéki borász, borszakíró, a Külhoni Magyar Borászok Egyesületének elnöke

Dr. Gaudi-Nagy Tamás – ügyvéd és jogvédő, NJSZ, volt ogy. képviselő

Gonda László – 2006-os néptribun

Dr. Gosztola-Molnár Éva – nyugalmazott bíró

Dr. Hantó Zsuzsa – Koszorús Ferenc Emlékbizottság elnöke, történész, szociológus

Gőbl Gábor – sportmenedzser, rockzenész

Gőbl György – Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesületének elnöke

Görgey Zsuzsanna – életvédő

Gyebnár László – Nemzeti Taxi

Győrffy-Villám András – okl. agrármérnök, c.egyetemi docens, lovas szakíró

Hetzmann Róbert – Magyar Patrióták Közösségének elnöke

Dr. Héjj András – okl. pszichológus, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár

Horváth Tamás – a Magyar Jelen főszerkesztője

Hossó Andrea – közgazdász

Huth Gergely – a PestiSrácok.hu főszerkesztője

ifj. Hegedűs Loránt – református lelkész, Szabadsági téri hazatérés templom

Illyés-Szabó Anna – székely ének és mesemondó

Iványi Marcell – filmrendező

Jelenczki István – képzőművész, filmrendező

Jeszenszky Zsolt – újságíró, műsorvezető

Kalapács József – énekes, rockzenész

Kálomista Gábor – Balázs Béla-díjas magyar filmproducer, színházigazgató

Dr. Kardos József – Béla okl. kutató vegyész, igazságügyi szakértő

Kassai Lajos – lovasíjász mester, íjkészítő

Kisberk Szabolcs – médiaszakember, riporter, újságíró

Dr. Kellermayer Miklós – sejtkutató professzor, keresztény gondolkodó

Kiss Gyöngyi – a Magyar Rádió Petőfi Adójának volt főszerkesztője

Kocsis István – József Attila-díjas író

Koltay Gábor – Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, színigazgató, érdemes művész

Koltay Gergely – Kossuth-díjas magyar zenész, zeneszerző, dalszövegíró

Kondor Katalin – újságíró, a Magyar Rádió volt elnöke

Kónya Dorka – a HVIM szóvivője

Kónyi-Kiss Botond – a HVIM alelnöke

Korbuly Péter – Kazinczy-díjas magyar bemondó, műsorvezető, beszédtanár, színész

Kósa Gyula – ’56-os szabadságharcos

Kosaras Péter Ákos – történész

Kovács-Hárs Klári – a (H)Őseink Útján Baráti Kör alapítója

Kőrösi Mária – Dr. a Széchenyi Társaság elnökségi tagja

Kőszegi M. László – operatőr, Hungária TV

László Attila – a Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetője

v. gr. Kucsora Tamás –  mérnök-tanár, r.k. teológus, törvényszéki szakértő

Liebmann Katalin – újságíró, szerkesztő-riporter

Lóránt Károly – közgazdász, címzetes egyetemi docens

Makkay József – erdélyi újságíró, az Erdélyi Napló főszerkesztője

Maurer Oszkár – borász

Meister Éva – Magyar Művészetért Ex Libris-díjas színművésznő, a Magyar Kultúra Lovagja cím birtokosa

Mikus Márton – a Polgári Mulató tulajdonosa

Molnár Tamás –  grafikus, az Inconnu csoport alapítója, ’90 előtti illegális ellenzéki

Mónus József – távlövő íjász bajnok, íjkészítő

Dr. Morvai Krisztina – jogász, egyetemi docens, volt EP képviselő

Moys Zoltán – rendező, a Hazajáró dokumentum filmsorozat rendezője

Murányi Levente – ’56-os szabadságharcos

Nagy Attila – a Mi Hazánk sportkabinetjének elnöke

Nagy Ervin –  filozófus

Nagy Feró – énekes, rockzenész, a Beatrice frontembere 

Németh Zoltán –  Műszaki pedagógus, a Magyarok Szövetsége Mozgalom előljárója

Novák Előd – a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, ogy. képviselő

Nyers Csaba – honfoglalás kori tarsolykészítő, reform szakács

Pálinkás Gergely –  zeneszerző, előadóművész

Pataky Attila – az Edda Művek frontembere

Dr. Papp Lajos – szívsebész professzor

Patrubány Miklós – Magyarok Világszövetsége elnöke

Pesty László – Pesty Fekete Doboz és Gerilla.hu

Dr. Petrányi-Szöőr Anna – pszichológus-jogász, NJSZ

Petrás János – zenész, a Kárpátia együttes frontembere

Petrás Mária – népdalénekes

Pilhál Tamás – Lovas István-díjas újságíró, Magyar Nemzet

Pitti Katalin – Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő, érdemes és kiváló művész

Pongrátz András – ’56-os szabadságharcos

Popély Gyula – felvidéki történész, képviselő

Prof. Dr. Csath Magdolna – közgazdász, a Szent István Egyetem Emeritus professzora

Publik Antal – erdélyi előadóművész

Radics Géza – ’56-os szabadságharcos

Dr. Raffay Ernő – Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett történész, volt ogy. képviselő és honvédelmi államtitkár

Reiner Péter – patrióta közíró, közéleti aktivista

Rudán Joe – énekes, rockzenész

Sajó Viktor – a Fejér Szövetség elnöke

Schiffer András – ügyvéd, volt ogy. Képviselő

Simon Gábor atya – római katolikus pap (Pro Hungaria Sacra)

Sipos Kata – Szent Kereszt Magazin szerkesztő bizottságának tagja

Prof. Dr. Simon János – egyetemi tanár, intézetigazgató, CÖF alapító

Skrabski Fruzsina – újságíró – Mandiner, filmrendező

Stefka István – Táncsics Mihály-díjas magyar újságíró – Pesti Srácok, volt MTV műsorvezető

Szalóki Ági – előadóművész, dalszerző

Szamosi Tímea – Hír TV műsorvezető (Politikai Hobbista)

Szent-Iványi Ágnes – Sz-I. Domokos II. VH. alatti magyar diplomata özvegye

Szikora Róbert – EmeRTon-díjas magyar énekes, az R-GO együttes frontembere

Szilágyi Ákos – grafikus, Magyar Tricolor

Sziva Balázs – zenész, a Romantikus Erőszak frontembere

Szőcs Zoltán – terrorizmusért igaztalanul elítélt erdélyi magyar hazafi

Dr. Téglásy Imre – életvédő, Alfa Szövetség

Timkó Eszter – Jászai Mari-díjas magyar színésznő

Toroczkai László – a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, ogy. képviselő

Dr. Tóth Csaba Attila – orvos, a Szekszárdi Léleképítő vezetője

Tóth Zoltán – költő, Kerecsen Motorosok vezetője, Felvidék

Tőkés László – református püspök, erdélyi politikus

PhD Uzsalyné Pécsi Rita – főiskolai tanár, neveléskutató

Varga Domokos György – író, újságíró – Szilaj Csikó főszerkesztője

Varga János – 56-os forradalmár, Wittner Mária vádlott-társa

Varga Miklós – Máté Péter-díjas magyar énekes, színművész, rockzenész

Varga Zsolt – zenész, a révkomáromi KerecseN együttes frontembere

Vári-Kovács Péter – színművész, zenész

Varjú Frigyes – újságíró

Vass István Mátyás – ’56-os szabadságharcos

Dr. Vécsei László – Csákberény polgármestere

Velkovics Vilmos – újságíró

Vesztergám Miklós – tárogatóművész

Vidnyánszky Attila – A Nemzeti Színház igazgatója

Dr. Völgyesi Miklós – a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke

Vukics Ferenc – egyetemi oktató, a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány alapítója

Wurczinger Lóránt – Bodajk polgármestere

Zétényi Csukás Ferenc – a Horthy István Alapítvány elnöke

 
info@szabadsagot.com
Minden jog fenntartva!